Érték, ami összetart – az értékgyűjtő mozgalom kibontakozása a Kárpát-medencében

Az Élő Erdély Egyesület 7. éve szervez kulturális és ismeretterjesztő programokat a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban működő, Erdély Café elnevezésű programsátrában. Az Erdély Café célja az erdélyi értékek, értékes fejlesztési kezdeményezések bemutatása, népszerűsítése. A rendezvényen a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár tartott előadást.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy a Magyar Országgyűlés 2012 áprilisában egyöntetű szavazattal fogadta el a hungarikum törvényt, amely jelzi, hogy értékeink rendszerezését, összegzését, őrzését, hasznosítását mindenki fontosnak tartja. Akkoriban nem sikerült határon túl is népszerűvé tenni, mert eltérő logika szerint történt a gyűjtés. Szakáli István Loránd hangsúlyozta, hogy a hungarikumokról szóló 2015-ben módosított törvény gyakorlatba ültetésének célja az volt, hogy a határokon kívüli magyarok is csatlakozhassanak az értékgyűjtő mozgalomhoz. Ennek eredményeként kapott lendületet a határon túli helyi és tájegységi értéktárak kialakítása. A helyettes államtitkár előadásában kiemelte továbbá, hogy a törvény nem akar túlszabályozni, nem akarja megmondani az egyes közösségéknek, hogy mi az érték. Az adott település bizottsága maga döntheti el, mit tart helyi értéknek. A Hungarikum Bizottság ugyanakkor arra törekszik, hogy reprezentáljon minden szakterületet és ágazatot valamint eldöntse, hogy a legfelső szinten az egész magyarságot bemutató gyűjteményben mi legyen, de abba nem szeretne beleszólni, hogy helyi szinten az adott közösség mit tart fontosnak.

Forrás: FM Sajtóiroda - kormany.hu (cikk)

Fotók: Fotó: Élő Erdély Egyesület - Facebook oldal



ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: