„Megtartó értékeink” c. konferencia a Magyar Értékek Napján

2019. szeptember 7-én a Magyar Értékek Napja  a „Megtartó értékeink” című konferenciával folytatódott, amelyet Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja nyitott meg a Pesti Vigadóban. Az alelnök beszédében hangsúlyozta, hogy minden magyar település rendelkezik helyi értékkel, majd hozzátette, hogy a helyi értékek feltárása, megőrzése és továbbörökítése „népi mozgalommá” vált az elmúlt években, mindezek mellett pedig közösségépítő ereje is van.

A szakmai tanácskozáson V. Németh Zsolt a hungarikumokról elmondta, hogy azok nemzeti sajátosságaink, karakterjegyeink. Ezek feltárása, gyűjtése és népszerűsítése a nemzeti életfunkciónak a jele – tette hozzá. A miniszteri biztos kiemelte, hogy a települési és tájegységi értéktárak nem kevésbé fontosak, mint a hungarikumok gyűjteménye, csupán a nemzetközi ismertségük korlátozottabb. A helyi identitás megtartásában viszont a hungarikumoknál is nagyobb a jelentőségük - fogalmazott.

Előadásában megemlítette a megyei értéktárak működését is. Véleménye szerint ezek a műhelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy általuk a megyék még inkább meghatározhassák magukat, saját márkát építhessenek.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy az Agrárminisztériumban jelenleg több olyan program is fut, amelyek a hungarikumok és nemzeti értékek védelmét és népszerűsítését célozzák.  Az egyik ilyen projekt a kuvasz, mint magyar kutyafajta népszerűsítése, amelyet a szaktárca az Országos Polgárőr Szövetséggel közösen valósít meg. Továbbá az idén már harmadik alkalommal szervezték meg a Mesterségek Ünnepén a folkTREND! divatbemutatót, amelyen 2019-ben a  „Hagyomány a divatban – viselet másként” hungarikum pályázat nyertesei közül 23 divattervező és népi iparművész díjazott kollekciója  mutatkozott be.

V. Németh Zsolt az értékmegőrzés legfontosabb feladatának nevezte a magyar jellegzetességek beépítését a viseletkultúrába, az építészetbe, a gasztronómiába, hogy a "lélektelen és nemzeti karaktereket nélkülöző" szokások mellett ezek is helyet kapjanak a mindennapokban.

A következő években a magyar értékek több nemzetközi jelentőségű rendezvényen is megjelenési lehetőséget kapnak, így többek között jövőre, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson és a 2021-es vadászati világkiállításon is. 2020-ban emellett a nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódva az elszakított nemzetrészek értékei kapnak kiemelt figyelmet - közölte a miniszteri biztos.

Fotó: kormany.hu/Krasznai-Nehrebeczky Mária

Forrás: kormany.hu

További képek az eseményről



ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: