A Délvidék kincseit mutatja be egy új portál

A honlapot 2016. január 28-án mutatták be Zentán a szélesebb nagyközönség előtt. Gondi Martina, a projektet koordináló Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: 2013-ban vajdasági szakemberek összeállítottak egy listát a vajdasági értékekről, és ezek közül 64-et fogadott el a Hungarikum Bizottság.

A portálon olvasható leírás szerint "az értékek felkutatása az egyes településeken kezdődik, hiszen a helyi értékeket a helyiek ismerik a legjobban. A települési értéktárak kincseiből lehetnek majd a tájegységi, a vajdasági magyar és a kiemelt nemzeti értékek, esetleg hungarikumok is". A www.ertektar.rs honlapon található lista a tervek szerint folyamatosan bővül majd, ugyanis az oldalon bárki javaslatot tehet egy-egy felfedezésre váró vajdasági természeti vagy kulturális kincsre.

A projekt a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósult meg, melynek előzményeként 2015 tavaszán az agrártárca megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 48 millió forint vissza nem térítendő keretösszeggel meghívásos pályázatot hirdetett határon túli szervezetek számára a külhoni magyar értékek összegyűjtésének támogatására. A pályázat célja külhoni értékek gyűjtése, rendszerezése, a külhoni értékeket alátámasztó dokumentumok felkutatása, javaslatok elkészítése az értéktárba történő felvételre volt.

Forrás: MTI/Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája - kormany.hu (cikk)

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: