Győr-Moson-Sopron Megye és a Felvidék - „A Duna szétválaszt, de kincseink összekötnek”

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat - határon túli (felvidéki), magyarok lakta településekkel közösen - benyújtott, „A Duna szétválaszt, de kincseink összekötnek” című pályázata sikeresnek bizonyult, a döntés értelmében 3 millió forint támogatásban részesül.

 

A pályázat részleteiről Dr. Pető Péter, a megyei közgyűlés alelnöke, a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság (MÉB) elnöke, valamint Huszár László,  Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, a FÉB alelnöke és Bödök Károly, a Felvidéki Értéktár Bizottság (FÉB) titkára tartott sajtótájékoztató kedden délelőtt Győrött, a Megyei Önkormányzati Hivatalban.

 

Dr. Pető Péter az eseményen elmondta, hogy a pályázat 100%-os támogatottságú, így önerőt nem igényelt. A megvalósítás során az értékgyűjtés elősegítése érdekében tapasztalatátadásra, külhoni értéktárak létrehozására, működtetésére, a nemzeti értékek népszerűsítésére, rendezvények megvalósítására nyílik lehetőség.

 

 

A MÉB elnöke ismertette a pályázat három alappillérét is. Így a megvalósítási időszakban – 2016. augusztus végéig - szakmai „tükörkonferenciákat”, workshopokat tartanak a Duna mindkét oldalán. E rendezvények elsődleges célja a jó gyakorlatok, a példaértékű értékmentő munka bemutatása, népszerűsítése, ezzel értéktárak létesítésének ösztönzése a Felvidéki Értéktár Bizottság területén, és persze Győr-Moson-Sopron megyében is. A pályázati forrás az értéktárak elindításához, működtetéséhez metodikai és szakmai iránymutatást is biztosít.
Ugyancsak az elnyert forrás ad lehetőséget közös, kétnyelű (magyar/angol) információs módszertani anyag elkészítéséhez. A tervezett DVD a felvidéki és a Győr-Moson-Sopron megyei értékek megismertetésében, népszerűsítésében nyújthat majd segítséget.

 

 

A harmadik pillér a „QR kóddal, két lépéssel a nagyvilágba” címmel okostelefonos, képeslapos játék, melynek célja az Y generáció megszólítása saját eszköztárával, saját virtuális közösségeikben, a felvidéki és a Győr-Moson-Sopron megyei értékek megismertetése érdekében. Erről már Huszár László, a Felvidéki Értéktár Bizottság alelnöke beszélt részletesebben.

 

Az okostelefonos, képeslapos játék egyúttal a „Tájra fel! – Dunán innen, Dunán túl” című, középiskolások számára meghirdetett honismereti vetélkedő bevezetőjeként is működik.
A vetélkedő részleteiről Dr. Fekete Mátyás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület vezetője adott tájékoztatást, egyidejűleg hivatalosan is meghirdette a vetélkedőt.
A felvidéki iskolák diákjai, pedagógusai március 2-án, Dunaszerdahelyen kapnak részletes információkat a rájuk váró, több fordulós feladatokról, a verseny menetéről.

 

A sikeres pályázat, illetve annak tartalommal való megtöltése a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság és a Felvidéki Értéktár Bizottság együttműködésén alapszik. Felvidéken az elmúlt év októberében jött létre az értéktár bizottság. Megalakulásához jó példát, mintát, működéséhez pedig szakmai segítséget nyújtott a Győr-Moson-Sopron megyei szervezet – fogalmazta meg véleményét, egyúttal köszönetét Bödök Károly, a felvidéki értékmentő szervezet titkára.

 

A következő hónapok tehát szorgos munkával telnek mindkét bizottság háza táján, illetve a Duna két oldalán elhelyezkedő térségben, a térségek településein. A szervezetek vezetői remélik, hogy 2016 őszén sikeres, eredményes megvalósításról számolhatnak be, ami tovább bővíti az együttműködést, hiszen a Duna kék szalagja nem csak szétválaszt, de össze is köt bennünket.

 

 

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: