Hungarikum Megyerikum Vetélkedő Győrben

2019. március 5-én rendezték meg a Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, AMI, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskolában a megyei hungarikum vetélkedőt. Az esemény Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnökségével és a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság támogatásával valósult meg.

A diákokat dr. Pető Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság elnöke köszöntötte. Beszédében kiemelte: Nem lehet elég korán kezdeni a nemzeti és helyi értékeink megismerését.

A verseny célja, hogy a kiemelkedő nemzeti értékek és megyei értékek megismerése által a résztvevő tanulók életkori sajátosságaihoz igazodva elősegítse az általános iskolás és gimnazista diákok kompetenciáinak sokoldalú fejlesztését.

A döntőben, az 5-8. osztályosok kategóriájában következőképpen alakult verseny:

  1. Mihályi Általános Iskola, Mihályi
  2. Öttevényi Általános Iskola, Öttevény
  3. Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
  4. Szent Márton Általános Iskola, Halászi

A fináléban a 9-12. évfolyamos tanulók között a verseny az alábbi eredménnyel zárult:

  1. Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Csorna
  2. Soproni SZC Porpáczy Aladár Szakgimnáziuma, Kollégiuma és Általános Művelődési Központja
  3. Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium
  4. Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Forrás és fotók: infoszigetkoz.hu

 



ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: