A hungarikumok és a nemzeti értékek is bemutatkoztak a Szigeten

A hungarikumok és más nemzeti értékek is bemutatkoztak a Sziget fesztiválon a Hungarikum Faluban, ahol skanzen, táncház és népi játékok is várták a látogatókat.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért, és hungarikumokért felelős államtitkára a Szigeten megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: szeretnék, ha a külföldi vendégek megismernék a magyarságot, a népi kultúrát, a táncházmódszert, a nemzeti karakterjegyeket a világörökségi helyszíneken vagy a magyar termékeken keresztül is, ezt szolgálja idén is a Hungarikum Falu.

Hozzátette: a fesztivál ideje alatt két sátorban adnak információt az érdeklődök számára a hungarikumokról és a nemzeti értékekről, ahol kisfilmek vetítése mellett interaktív és logikai játékokkal is készülnek.

Szakáli István Loránd, a tárca helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a hungarikumokról szóló törvény azért született, hogy a magyar értékek fennmaradjanak. Emlékeztetett arra is, hogy a hungarikumtörvény 2012-es elfogadása óta Kárpát-medencei szintű mozgalom jött létre, több mint ezer értéktárral, amelyek több mint hétezer nemzeti értéket tartanak nyilván.

A nemzeti értékpiramis csúcsát jelentő hungarikumok gyűjteménye jelenleg 67, egyedi megkülönböztetésre érdemes nemzeti értéket tartalmaz. Legutóbb, idén júniusban Torockó épített öröksége lett hungarikum - idézte fel Szakáli István Loránd.

A Hungarikum Bizottság pályázatairól szólva közölte, idén négy kiemelt területen írtak ki pályázatot 223 millió forint értékben a civil szervezetek részére, részben értékeket megőrző fesztiválok megrendezésének támogatására, vagy népi mesterségek szakmai képzésekkel történő továbbadásának támogatására.

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, aki a hungarikum mozgalom szakmai hátterét biztosító kulturális szakbizottság elnöke is, kiemelte: Magyarország élen jár a nemzeti értékek megőrzésében, a népművészet újraélesztésének jelentős hagyományai vannak. Ennek különböző irányai a népviseleti díszítőelemekre épülő divat, a népi építészet vagy a zene.

A sajtótájékoztatót követően a fesztiválozók ízelítőt is kaphattak a  tradicionális motívumokat, anyagokat, formákat a jelenkor öltözetével ötvöző ruhákból és kiegészítőkből a látványos FolkTREND divatbemutatón, amelyen a Romani Design, az Igéző, Pásztor Anni, Bélavári Zita, a Szervető és a Zema ékszer mutatta be kreációit.

 

Forrás: MTI 

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: