Magyar Nóta - Karcagi Nagy Zoltán előadásában

Az első 2014 decemberében volt, Madarász Katalin köszöntésén Farkas Rozikával, Szalai Antal és zenekara kíséretével együtt énekelt a művész. A második pedig az elmúlt év decemberében, amikor tíz szép magyar nótát (andalgót, csárdást és frisset) rögzítettek az énekessel. A felvételt Tordai Zoltán, fiatal prímás és kiváló zenekara kísérte. Műsoron voltak többek között a Füredi Anna-bálon, a Gyönge violának letörött az ága, a Juhászkutyák ugatnak, a Csorda delelget a déli verőfényben című dalok.

– Nem is volt olyan egyszerű a dolgom, ugyanis a rádió öt ismeretlen magyar nóta kottáját küldte el, melyet nekem elejétől a végéig pontosan meg kellett tanulnom. Hetekig gyakoroltam a dalokat, néha pedig a zenekarral is egyeztettem telefonon, hogy biztosan mindketten ugyanúgy értelmezzük a dalt, a muzsikát. A rádióban kétszer rögzítettük a dalokat, hogy aztán a szebben, jobban hangzót beillesszék a műsorba a szerkesztők – mesélte a művész, hozzátéve, ezeket a nótákat március 15-étől hallhatják a rajongók. És hallhatják azokat a dalokat is, melyekből CD-lemezt is megjelentetett az énekes, ezeket a nótákat mind beválogatták a rádió repertoárjába.

Karcagi Nagy Zoltán első magyarnótás fellépése 1985 őszén volt, Hajdú-Bihar megyében, egy csöppnyi faluban. Érdekesség, hogy két évvel ezelőtt ide tért vissza az énekes, hogy harminc év elteltével ismét színpadra álljon.
– Nem bírtam ki, hogy ne meséljem el a közönségnek, hogy községükhöz fűződik az „elsőség”. A nézők üdvrivalgásban törtek ki a történet hallatán, és ha lehet, még nagyobb szeretettel hallgatták nótáimat – emlékezett vissza Zoli, aki szerint  ezek a dalok a közhiedelemmel ellentétben nem mennek ki a divatból, bizonyítja ezt az is, hogy a Hungarikum Bizottság nemrégen hungarikummá nyilvánította a klasszikus magyar nótát, mely Kodály Zoltán szerint „a XIX. századi társadalom tükörképe”. Talán ezért is döntött úgy az országos rádió, hogy sok év után újra felvételeken rögzítik a magyar nótákat.

Forrás: szoljon.hu (cikk)

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: