Hírek

2018. március 2.

A Földművelésügyi Minisztérium három évvel ezelőtt indította el Eredetvédelmi Programját az oltalomban részesülő földrajzi árujelzők számának növelése, valamint a már meglévő földrajzi árujelzőkben rejlő lehetőségek jobb kihasználása érdekében.

2018. február 28.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara hallgatóinak tartott előadást Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a hungarikum szabályozás egyediségéről, a nemzeti értékek gyűjtésben rejlő lehetőségekről.

2018. január 29.

Húsz Corvinus-alapszakos hallgatónak a Z generáció számára készített mobilapplikációs kreatív üzleti ötletét részesítették elismerésben a Földművelésügyi Minisztériumban 2018. január 26-án.

2018. január 23.

A hungarikumok köre a magyar életérzés kifejezői, olyan eszmei és erkölcsi háttér, amely összeköt bennünket, bárhol is legyünk a világban – fogalmazott a földművelésügyi miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke a Hungarikum-díjak átadásán az Országházban.

2017. december 14.

A magyarság hagyományos öltözködési kultúráját, népi motívumait felvonultató divatbemutatót szervezett a Földművelésügyi Minisztérium „folkTREND! – A hagyomány a régi, a stílus új” címmel Budapesten.

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: