2022. augusztus 20-án, 16.30-kor hatodik alkalommal - a budai Várban, a Mesterségek Ünnepe keretében - rendezi meg az Agrárminisztérium a „folkTREND! – A hagyomány a régi, a stílus új” elnevezésű divatbemutatót a tradíciókon alapuló, mégis modern, a hétköznapokban is hordható viseletek népszerűsítése érdekében.
A hagyományokat újragondolt formában felvonultató első rendezvényt 2016-ban szervezte meg a hungarikumokért és nemzeti értékekért is felelős agrártárca azzal a céllal, hogy népszerűsítse, miként lehet ötvözni a tradicionális motívumokat, anyagokat, formákat a jelenkor öltözködési stílusával. Az elmúlt években kiírt hungarikum pályázatok egyik témája már kifejezetten olyan öltözetek és kiegészítők tervezése volt, amelyek alapját a tradicionális formavilág, díszítmény, alapanyag vagy technika jellemzi. Így a pályázatok nyertesei számára megnyílt a lehetőség arra, hogy bemutassák újonnan készített kollekcióikat a „folkTREND!” divatbemutatón. Kiemelten fontos szempontként szerepelt a kiírásban, hogy a Kárpát-medence hagyományos viseletkultúráját, valamint népi kézműves értékeit felhasználják és átörökítsék a mai öltözködéskultúránkba.
A rendezvény megszervezésével az Agrárminisztérium egy olyan kezdeményezést indított útjára, amely a hazai divat eszközeinek segítségével előmozdítja közös értékeink minél szélesebb körben való megismertetését, népszerűsítését.