Újfehértói meggypálinka

A hungarikum rövid bemutatása:

Az említett földrajzi terület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Nyírségi tájegység középső részén található. Újfehértónak a XIX. század elejétől kiterjedt és nagyszámú szőlőskertjei voltak. A szőlő mellett ott díszlettek ezekben a különféle gyümölcsfák, köztük a félvad cigánymeggy, majd ezek mellett egyre nagyobb számban a Szilágyi-és Pándy-meggyfák is. Az 1970-es évek derekán pedig feltűntek a nagyobb meggyültetvények is a kisgazdaságokban, melyeknek fái a Pándy meggyből, illetve az újfehértói kutatóállomáson 1965-ben kifejlesztett fürtös meggyből tevődtek ki. A gyümölcstermesztés klimatikus alapját az adja, hogy a kitavaszodás a környező területekhez képest később következik be, így a meggy virágzása általában elkerüli a tavaszi fagyokat. A párlathoz felhasznált fajták: Újfehértói fürtös meggy és a Debreceni bőtermő meggy.

Az „Újfehértói meggypálinka” földrajzi jelzés kizárólag Magyarországon, ezen belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén termesztett meggyből készített termékeken használható.

Az Újfehértói meggypálinka eredetmegjelölés termékleírását itt olvashatja.

További információ a Földrajzi Árujelzők Program oldalon található.

Fotó: www.gi.gov.hu


ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: