Települési/Tájegységi Értéktár Bizottságok

A Hungarikum törvényben foglaltak szerint a települési önkormányzat települési értéktárat és települési értéktár bizottságot hozhat létre,amelynek feladatai közé tartozik a településen fellelhető nemzeti értékek azonosításának szervezése, a településen fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjtemény létrehozása, valamint azok megyei értéktárba történő megküldése.

Ezen feladatokat elláthatja a települési önkormányzat által megbízott, a település területén működő, már korábban is nemzeti értékek azonosítását, gondozását végző állami, települési önkormányzati, egyházi vagy társadalmi szervezet által fenntartott intézmény, szervezet vagy azok szervezeti egységei, vagy a településfejlesztésben tevékenykedő külső területfejlesztési, vidékfejlesztési szervezet.

A fent felsorolt tevékenységeket végző szervezetre vonatkozó döntésről a meghozatalát követő 30 napon belül a települési önkormányzatnak a megyei közgyűlés elnökét, valamint a Hungarikum Bizottságot (a továbbiakban: HB) tájékoztatnia kell.

A települési önkormányzat a települési értéktár, illetve a Települési Értéktár Bizottság létrehozására vonatkozó nemleges döntését bármikor megváltoztathatja, amelyről a döntést követő 30 napon belül tájékoztatnia kell a megyei közgyűlés elnökét, illetve a HB elnökét.

Több szomszédos település önkormányzata tájegységi, azaz közös települési értéktár bizottságot is létrehozhat, amely elkészíti a tájegységi értéktárat és az adatait megküldi a megyei értéktárba.

Az értéktár bizottság működési szabályzatát a helyi (települési és megyei) önkormányzat képviselő-testülete határozza meg. Az értéktár bizottság legalább három tagból áll. Munkájába bevonja a helyi, illetve megyei közművelődési feladatellátás országos módszertani intézményét, továbbá értékek gyűjtésével, megőrzésével, hasznosításával foglalkozó országos és területi illetékességű szakmai és civil szervezeteket.

Félévente, legkésőbb a félévet követő hónap utolsó napjáig beszámol tevékenységéről a helyi önkormányzat képviselő-testületének.

Az értéktár bizottság működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi, tárgyi és ügyviteli feltételeket a helyi önkormányzat – az általa jóváhagyott éves munka- és pénzügyi tervre figyelemmel – maga biztosítja.

Magyarország megközelítőleg 3200 településén ez idáig közel 800 településen jött létre értéktár bizottság, köztük 8 tájegységi értéktár bizottság található.

 

A települési értéktár bizottságok elérhetőségei:

Feltöltés alatt. Kérjük, érdeklődjön az illetékes megyei értéktár bizottságnál: megyei értéktár bizottságok elérhetőségei

 

(A települési és tájegységi értéktárak nemzeti értékeinek listája megtekinthető a grafikonra kattintva.)

 

Fentieken túl fontos tudni, hogy amennyiben valaki élni szeretne egy településhez köthető érték nemzeti értékké nyilvánításának javaslattételével (amelynek első lépése - a nemzeti értékpiramis elve szerint – az adott érték fellelhetőségének helye szerinti település értéktár bizottságához történő javaslat benyújtása), azonban a településen még nem jött létre értéktár bizottság, ebben az esetben javaslatát benyújthatja az adott település önkormányzatához, mely azt továbbítja az illetékes megyei értéktár bizottsághoz, avagy lehetséges a megyei értéktár bizottság közvetlen megkeresése is.

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: