Gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka

A hungarikum rövid bemutatása:

Példamutató hazaszeretete, a haladásba vetett hite, áldozatkészsége, akaratereje, s nem utolsósorban gyakorlati alkotásai a magyar történelem egyik legnagyobb személyiségévé avatták. Széchenyi István a külhoni és a hazai közállapotok közötti gazdasági és kulturális különbségeket elemezve ráébredt, hogy a külföldön már működő és bevált közintézmények hazai életre hívásán kell munkálkodnia.  Már 1822-ben meghonosította angliai mintára Pesten a lóversenyeket, és 1825-ben létrehozta az Első Lótenyésztő Egyesületet, majd anyagi felajánlásával lerakta a Magyar Tudományos Akadémia alapjait. Ugyancsak angol mintára 1827-ben Pesten megalapította a Nemzeti Kaszinót megfelelő színteret biztosítva ezzel a hazai arisztokrácia társas életének. 1830-ban megjelent Hitel című munkája, amelyben Magyarország polgári átalakulásának gazdasági-társadalmi programját foglalta össze. Részt vett a Kereskedelmi Bank alapításában, királyi biztosként irányította az Al-Duna szabályozásának hatalmas munkáját.  Nevéhez fűződik 1840-es években a Tisza-szabályozás megindítása, a balatoni gőzhajózás életre hívása és nem utolsósorban a Lánchíd megépítése.

További részletes leírás és információk:

Javaslat nemzeti érték Hungarikumok Gyűjteményébe történő felvételéhez

Az érték a Hungarikum törvény 114/2013. (IV. 16.) Kormányrendelet a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról III. sz. mellékletének Hungarikum Bizottsághoz történő felterjesztésével és elbírálása által került a Hungarikumok Gyűjteményébe.

Riport


Címke: gróf széchenyi istván, szellemi hagyaték, hungarikum

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: