Újabb kincsek a Baranya Megyei Értéktárban

– Nem egészen három éve, 2013-ban azért jött létre a bizottság, hogy összegyűjtsük Baranya értékeit, nyolc kategóriában, a helyi értéktárak ajánlásaiból válogatva. A pontos részleteket érdemes megnézni a www.kincsesbaranya.hu honlapon.

Az első értékeket 2014-ben vettük föl. 2015 nyarán ez több újdonsággal bővült, majd év végén és február elején kerültek újabbak a listára, jelenleg 30 regisztrált megyei értékünk van. A kisvárosokban, a falvakban bárhol működhet értéktárbizottság, mely összegyűjtheti a területre jellemző helyi értékeket. Aztán a javaslatuk alapján kiválasztjuk a megyei értékre is alkalmasakat. Meg kell mondanom, mindenütt jól működik az „értékbecslés”, mert az ajánlások 90 százaléka eddig bekerült a megyei listára, sőt akadt néhány, mely továbbmehetett a nemzeti értékek, a hungarikumok közé is. Szeretnénk az Európai Bordalfesztivált is eljuttatni ide, valamint a pécs Ferences betlehemet. De idevenném Sárdi János kékfestőműhelyét, a decemberi listáról pedig a turbéki kegytemplomot, a mohácsi fekete kerámiát, a Szent Miklós-vízimalmot, a Sokác Babfőző Fesztivált és a szászvári várat is. Többévnyi munkáról van szó, mindenesetre mi négy-öt év alatt szeretnénk a megyében átfogó képet alkotni a baranyai kincsekről. Megjegyzem, időnként magam is meglepődöm, hogy micsoda különlegességek birtokában vagyunk.

A Baranya Megyei Értéktár jövőjéről Nagy Csaba, a megyei közgyűlés elnöke elmondta:

– Amikor elkezdődött az értékek gyűjtése, nem számítottunk ekkora érdeklődésre és sikerre. A gyűjtőmunka eredményeként tartalmas kiadványt tudtunk megjelentetni, ennek harmadik, bővített kiadása készül el a közeljövőben, ezúttal horvát és angol nyelven is. Továbbá május végén első alkalommal szervezzük meg Orfűn a Kincses Baranya Fesztivált a gazdag történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkező megye megismertetésére. Nagy gazdasági és turisztikai potenciált jelenthet az értékek összegyűjtése és bemutatása. Erre jó példa a Kincses Baranya imázsfilm, amelyet októberi bemutatója óta csaknem 57 ezren láttak, köztük igen sok fiatal, miután a film újszerű, lendületes és modern vágási technikával készült.

Regisztrált értékek listája:

2014-ben felvett értékek: Zsolnay porcelán és kerámia, Zsolnay Kulturális Negyed, harkányi gyógyvíz és  fürdőkultúra, geresdlaki gőzgombóc, Bikali Élménybirtok.

2015 nyarán felvett értékek: Mároki lakodalmas, baranyai tájfajta tyúk, magyar óriásnyúl baranyai tájfajtája, Nagypalli Pogácsafesztivál, Mozsgói Kakasfesztivál, Orfűi Medvehagyma Fesztivál.

2015 decemberében felvett  értékek: Bicsérdi Nemzetközi  Művésztelep, Sváb szakácskönyv, Szigetvári Vár, Zrínyi-kultusz, Zrínyi Miklós szigetvári  tevékenysége és 1566. évi  hősies helytállása, turbéki kegytemplom, mohácsi fekete kerámia, Szent Miklós-vízimalom, Sokac Babfőző Fesztivál, mohácsi halászlé, Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztivál, szászvári vár Kiss György szobrászművész-féle gyűjtemény, perekedi őshonos hideg vérű  ménes és tradicionális juhászat.

2016 februárjában felvett értékek: Európai Bordalfesztivál, pécsi Ferences betlehem, Makay Ida öröksége, Sárdi János kékfestő munkássága és műhelye, Montenuovo sajtkultúra.

UNESCO-örökség része: Mohácsi busójárás, Emmausz-járás Bóly, a magyarországi kékfestés hagyománya

A Baranya Megyei Értéktár Bizottság tagjai:

•Szatyor Győző képzőművész, népi iparművész, a bizottság elnöke
•dr. Bokor Béla, a Határon Túli Magyarságért Alapítvány kuratóriumi elnöke
•dr. Heidl György, a Pécsi Egyházmegye Kulturális, tudományos és kommunikációs igazgatója
•Váradi Judit, a Nemzeti Művelődési Intézet baranyai irodájától
•Decsi István, a Pécsi Értéktár Bizottság elnöke
•Rozs András nyugalmazott főlevéltáros
•Mester László megyei önkormányzati képviselő
•Walterné Müller Judit, a Baranyai Múzeumigazgatóság megbízott vezetője
•dr. Vass Péter, Szigetvár polgármestere
•Dévényi Sándor, Kossuth-díjas építész

Forrás: Pécsi napilap - pecsinapilap.hu (cikk)

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: