Konferenciával emlékeztek Bakonyi Károly születésének 100. évfordulójára

Keszthely, 2021. november 4. 

Faültetéssel, koszorúzással, konferenciával és könyvbemutatóval emlékeztek a száz éve született Dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő életművére Keszthelyen. Dr. Bakonyi Károly világhírű szőlőnemesítő - akinek az életműve 2017-ben bekerült a Magyar Értéktárba - több államilag elismert szőlőfajtát és klónt nemesített. A Csopakon született szakember a Pannon Egyetem Georgikon Karán dolgozott 47 éven át. Az általa nemesített legsikeresebb fajta a cserszegi fűszeres, melyet több mint 4000 hektáron telepítettek Magyarországon. Szőlőfajtái nemcsak hazánkban, hanem számos külföldi országban (Szerbia, Szlovákia, Dél-Afrika, USA, Kína) is népszerűek. Az emlékkonferencián megtartott nyitóbeszédében V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos (Agrárminisztérium) elmondta: Dr. Bakonyi Károly munkásságára, eredményeire, személyére méltán lehetünk büszkék, mint kiváló nemzeti értékünkre - majd hozzátette: - A mai emléknap egy kicsit a hazai szőlőnemesítés ünnepe is, amely nemcsak a fajták védelméhez, de az élővilág gazdagodásához is hozzájárul.

A TV Keszthely összefoglalója

 



ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: