MI, MAGYAROK - A leghíresebb magyar - Puskás Ferenc

Ha elhangzik a neve, ajtók nyílnak meg, emlékek kapnak szárnyra, mosolyra fakad a lélek, könnybe lábad a szem. Puskás Öcsi 16 évesen játszotta első felnőtt meccsét a kispesti csapatban, amely a Real Madrid mellett az egyetlen klubja volt. 18 évesen mutatkozott be a magyar válogatottban, amelyben 85 mérkőzésen 84 gólt szerzett. Ezek egyike a londoni 6-3 harmadik magyar találata, a híres visszahúzós csel utáni bombája a rövid felsőbe. A 105 ezer angol szurkoló állva tapsolta meg azt a káprázatos mozdulatot, amit azóta Puskás-cselnek neveznek világszerte. Olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes, 5-szörös magyar és 6-szoros spanyol bajnok, 3-szoros BEK-győztes. Az 1960-as döntőn 4 gólt szerzett, ami megdönthetetlennek tűnő rekord. Emlékére 2009-ben alapította a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség az év legszebb góljáért járó FIFA Puskás –díjat, amit Cristiano Ronaldo, Neymar és Zlatan Ibrahimovics is kiérdemelt már. Puskás Ferenc 1927-ben született és 2006-ban halt meg Budapesten. Életművét a Hungarikum Bizottság 2013-ban a Hungarikumok Gyűjteményébe emelte.

Rádióspot meghallgatása

ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: