Mintegy ötszáz birkából készül pörkölt a karcagi birkafőző fesztiválon

A hungarikummá vált karcagi birkapörköltet az elmúlt évi rekordhoz hasonlóan az idén is mintegy ötszáz öntöttvas lábosban készítették el a XIX. karcagi birkafőző-fesztivál második, szombati versenynapján.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a kétnapos rendezvény hivatalos megnyitóján a karcagi birkafőző fesztivált a magyar kultúra egyik fontos értékeket hordozó ünnepének nevezte. A karcagi birkapörkölt hagyománya hungarikum, és egy közvéleménykutatás szerint legalább annyira népszerű és elismert, mint a magyar íjászat vagy a solymászat, mondta a miniszter. Hozzátette, hogy ugyanabba a régi, pusztai nomád örökségbe tartozik, amely a kunok szívéhez közel álló különleges érték. Ennek az értéknek a fennmaradásához generációk odafigyelése és a tudás átörökítése szükséges - fűzte hozzá.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta: a birkafőző fesztivál a magyar népi hagyományok egyik jeles eseménye. Megköszönte a Karcagi Birkafőzők Egyesületének, hogy tagjai évről-évre összegyűjtik a főzőket.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig arról beszélt, hogy a birkafőzés több száz éves, a kultúránkhoz tartozó hagyomány.

A főzőverseny eredményhirdetésén, átadják a társadalmi zsűri, valamint a Benke László, négyszeres olimpiai bajnok mesterszakács vezette szakmai zsűri által odaítélt díjakat.

A kulturális és szórakoztató műsorok péntek délután megkezdődtek a karcagi fesztiválon és szombaton késő estig kínáltak kikapcsolódást az odalátogatóknak. A rendezvényen  hagyományőrző programokkal, népművészeti kirakodóvásárral, kézműves élelmiszerek, hungarikum pálinkák és borok kóstolójával, vásárával várták az érdeklődőket.

 

Forrás: MTI/ FM SAjtóiroda - kormany.hu

 

 



ha érdeklik a legfrissebb híreink,
iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kép CAPTCHA
Támogatóink: